A Párisi-udvaron túl - Átfogó kötet Schmahl Henrik ismert és ismeretlen épületeiről

Schmahl Henrik (1849-1912) neve széles körben kevésbé ismert, pedig a Párisi-udvar és az Uránia tervezőjeként a historizmus egyik jelentős alakja. Épp ez a viszonylagos ismeretlenség adja Kelecsényi Kristóf Holnap Kiadó gondozásában megjelent monográfiájának fontosságát, mely végre elhelyezi Schmahl Henriket az őt megillető helyen, a magyar építészet nagyjai közt. Paár Eszter Szilvia recenziója.

2020.11.27. 18:08

MÓKEMBÉ: Lakhatás – Kőműves Márton diplomaterve

A munka egy külső VIII. kerületi tömb szerkezetét rendezi át két, a környező városi szövetre nem jellemző tipológia – a torony és a városi villa – kritikai alkalmazásával. A két urbánus elem megkérdőjelezi a budapesti bérháznegyedben konvencionálisan használatos építészeti stratégiák (megőrzés, illeszkedés vagy teljes szövetcsere) kizárólagosságát. Az új épületek belső elrendezése a munka és a lakhatás tereinek a posztindusztriális városban mindinkább elmosódó kategóriáit integrálja egyetlen zárt, a hétköznapokat monumentalizáló építészeti kompozícióba. A MÓKEMBÉ sorozat első terveként Kőműves Márton munkáját mutatjuk be. 

2020.11.27. 08:27

A járvány hatása a városokra – XXVI. Országos Urbanisztikai Konferencia összefoglaló

November 17. és 19. között tartotta a Magyar Urbanisztikai Társaság a XXVI. Országos Urbanisztikai Konferenciát, a járványhelyzet miatt ezúttal online formában. A vírus nem csak a konferencia körülményeire volt hatással, de az előadások témáira is, két szekció kimondottan erre a helyzetre reflektált, de több másik előadó is kitért rá a három nap alatt. Mit gondolnak a szakemberek a Covid-19 városokra gyakorolt hatásáról? A konferenciáról készült összefoglalónkban erre a kérdésre fókuszálunk.

2020.11.26. 17:40

Hajdúszoboszlói multifunkcionális rendezvénycsarnok – Juhász-Nagy Balázs és Zsiros Renáta díjazott pályaműve

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata építészeti ötletpályázatot írt ki egy multifunkcionális rendezvényközpont megtervezésére a település határában. Juhász-Nagy Balázs és Zsiros Renáta díjazott pályaművükben a terület elemzése után a lehető legkedvezőbb telepítést választották ki egy reprezentatív épületet álmodva a helyszínre.

2020.11.26. 08:12
A Párisi-udvaron túl - Átfogó kötet Schmahl Henrik ismert és ismeretlen épületeiről
Nézőpontok/Vélemény

Épülettervek/Hallgatói terv

MÓKEMBÉ: Lakhatás – Kőműves Márton diplomaterve

A munka egy külső VIII. kerületi tömb szerkezetét rendezi át két, a környező városi szövetre nem jellemző tipológia – a torony és a városi villa – kritikai alkalmazásával. A két urbánus elem megkérdőjelezi a budapesti bérháznegyedben konvencionálisan használatos építészeti stratégiák (megőrzés, illeszkedés vagy teljes szövetcsere) kizárólagosságát. Az új épületek belső elrendezése a munka és a lakhatás tereinek a posztindusztriális városban mindinkább elmosódó kategóriáit integrálja egyetlen zárt, a hétköznapokat monumentalizáló építészeti kompozícióba. A MÓKEMBÉ sorozat első terveként Kőműves Márton munkáját mutatjuk be. 

2020.11.27. 08:27
A járvány hatása a városokra – XXVI. Országos Urbanisztikai Konferencia összefoglaló
Helyek/Városépítészet

A járvány hatása a városokra – XXVI. Országos Urbanisztikai Konferencia összefoglaló

November 17. és 19. között tartotta a Magyar Urbanisztikai Társaság a XXVI. Országos Urbanisztikai Konferenciát, a járványhelyzet miatt ezúttal online formában. A vírus nem csak a konferencia körülményeire volt hatással, de az előadások témáira is, két szekció kimondottan erre a helyzetre reflektált, de több másik előadó is kitért rá a három nap alatt. Mit gondolnak a szakemberek a Covid-19 városokra gyakorolt hatásáról? A konferenciáról készült összefoglalónkban erre a kérdésre fókuszálunk.

2020.11.26. 17:40
Hajdúszoboszlói multifunkcionális rendezvénycsarnok – Juhász-Nagy Balázs és Zsiros Renáta díjazott pályaműve
Épülettervek/Középület

Hajdúszoboszlói multifunkcionális rendezvénycsarnok – Juhász-Nagy Balázs és Zsiros Renáta díjazott pályaműve

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata építészeti ötletpályázatot írt ki egy multifunkcionális rendezvényközpont megtervezésére a település határában. Juhász-Nagy Balázs és Zsiros Renáta díjazott pályaművükben a terület elemzése után a lehető legkedvezőbb telepítést választották ki egy reprezentatív épületet álmodva a helyszínre.

2020.11.26. 08:12

Támogasd az Építészfórumot!

Támogasd az Építészfórumot! Csak olvasóinkkal együtt biztosítható, hogy a következő húsz évben is minőségi, eredeti, maradandó módon tudjuk közvetíteni a magyar építészetet.

Támogatom
Magyar Urbanisztikai Társaság – Diplomadíj 2020
Pályázatok/Magyar

Magyar Urbanisztikai Társaság – Diplomadíj 2020

A Magyar Urbanisztikai Társaság pályázatot hirdet főiskolák és egyetemek urbanisztikai és ahhoz kapcsolódó témájú szakirányán végző alap- és mesterképzésben résztvevő hallgatók kiemelkedő szakdolgozatainak/diplomaterveinek díjazására. Jelentkezési határidő: 2020. december. 15. 23:59.

2020.11.27. 16:34
A Balettintézet épületének múltja és jövője
Nézőpontok/Történet

A Balettintézet épületének múltja és jövője

Mint arról korábban írtunk, a Bánáti + Hartvig Építész Iroda a karantén hatására rendszeres előadásaikat, beszélgetéseiket és vitáikat az online térbe helyezték és elindították podcast sorozatukat. A legújabb téma az Építészfórum által is közölt Andrássy úti volt Balettintézet épületének rehabilitációja és múltja lett. 

2020.11.27. 15:12
Bécs és Budapest párhuzamos városképei a 20. századból – Online kiállítás
Programok

Bécs és Budapest párhuzamos városképei a 20. századból – Online kiállítás

A két főváros 20. századi városképeit bemutató tárlatot elsőként az Osztrák Köztársaság 100 éves jubileumán láthatta a közönség a bécsi Ringturm Galériában, 2018 tavaszán. Idén a Trianon 100 megemlékezések részeként, új arculattal, de hasonló tartalommal, a Magyar Építőművészek Szövetsége Kós Károly terme ad otthont a TérTár Műhely kiállításának, 2020 november 30-tól két héten át, a járványhelyzethez igazodóan online formában. 

2020.11.27. 13:09

Épülettervek

Újabb geotermikus társasházzal gazdagodik a IX. kerület
Épülettervek/Lakóépület

Újabb geotermikus társasházzal gazdagodik a IX. kerület

Új, magas színvonalon megtervezett és még jelenleg kivitelezés alatt álló társasház gazdagítja hamarosan a IX. kerületet Budapesten. A ROSALIAHÁZ Kft. megbízásából a Márton utca Üllői út felőli végén, a NEwLine Építésziroda Kft tervezője Kisgergely Csaba által "megálmodott", összesen 55 lakás és irodahelyiség a 7 emeletes épületben messzemenőkig szolgálja majd ki  tulajdonosaik maximális kényelmét a különböző méretű, praktikusan tagolt lakások, valamint az igényes munkakörnyezet biztosítását az irodák esetében.

2020.11.27. 14:20
Transzplantációs központ Kolozsváron – a Perényi Stúdió és a M Á S Építészek közös pályaműve
Épülettervek/Középület

Transzplantációs központ Kolozsváron – a Perényi Stúdió és a M Á S Építészek közös pályaműve

A Román Építész Kamara egy új kórházépületre írt ki 2020 nyarán nyílt, nemzetközi tervpályázatot. A feladat a Transzplantációs Központon kívül magába foglalta a Klinikák hármas tagolású teraszos elrendezésének újragondolását, annak a városba való integrálását és a jelenlegi parkolókat kiváltó zöldfelületek tervezését. A Perényi Stúdió és a M Á S építészek közös terve a harmadrostáig jutott.

2020.11.23. 08:09
Spekulatív realizmus Budapesten - Bemutatkozik a MÓKEMBÉ
Épülettervek/Hallgatói terv

Spekulatív realizmus Budapesten - Bemutatkozik a MÓKEMBÉ

2018-ban néhány hallgató úgy gondolta, hogy közös vállalásba kezd a MOME Építészeti Intézetén belül. A hallgatók azóta építészekké váltak, célkitűzéseik és terveik viszont azóta is relevánsak: egyrészt, hogy egy kollektív tudáson alapuló diplomafolyamatot hozzanak létre, másrészt, hogy alternatív lehetőségeket keressenek a főváros konzervatív és jellegtelen építészeti beavatkozásaival szemben. Az elkövetkezendő hetekben bemutatjuk az együttműködés keretében készült munkákat, melynek felvezetéseként Takács Ákos sorait közöljük. 

2020.11.20. 08:00

Programok

Biztonság a tetőn – Online konferencia
Programok

Biztonság a tetőn – Online konferencia

December 2-án Biztonság a tetőn címmel egész napos, online konferenciát szervez az ÉMSZ és a BME Épületszerkezettani Tanszék a leesés elleni védelem jogi és műszaki kérdéseinek témakörében. A programon való részvételéért MÉK pont igényelhető. 

2020.11.27. 13:54
Szakszervezetek és lakhatás: Nemzetközi példák, hazai lehetőségek
Programok

Szakszervezetek és lakhatás: Nemzetközi példák, hazai lehetőségek

Mi köze lehet a szakszervezeteknek a lakhatás kérdéséhez? Az elmúlt években ismét egyre többen vannak, akik bérből élnek, és a piacon nem tudják lakhatásukat megoldani; a szakszervezetek tagságát egyértelműen érinti ez a probléma. A Periféria Központ legújabb tanulmányának megjelenése alkalmából kerekasztalbeszélgetéssel egybekötött kiadványbemuatót tartanak a mai nap folyamán 16:30 és 17:30 között az online térben. 

2020.11.27. 10:04
Kutatók Éjszakája 2020 - Programajánló
Programok

Kutatók Éjszakája 2020 - Programajánló

November 27-28. között rendezik meg az Európa-szerte ismert eseménysorozatot, a Kutatók Éjszakáját, melyen építészeti, város- és vidékfejlesztési fókuszú beszélgetésekkel, előadásokkal is találkozhatnak az érdeklődők. A programokon való részvétel ingyenes. 

2020.11.26. 10:07

Közélet, hírek

A Várfalon belül jön létre múzeumi negyed Sopronban
Közélet, hírek

A Várfalon belül jön létre múzeumi negyed Sopronban

Három műemléki épület összeköttetésével fejlesztenek múzeumnegyedet a hűség városában. A projekt keretében a jól ismert épületek megjelenése kívülről nem változik, ám a három épületből a belső terek faláttörésekkel történő összekapcsolásával, átjárók kialakításával egyetlen épületkomplexum válna majd. A mind művészeti, mind történeti kiállításokat összefogó projekt a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretein belül valósul meg.

2020.11.27. 11:28
Kihirdették a 2020-as Pro Architectura díj nyerteseit
Közélet, hírek

Kihirdették a 2020-as Pro Architectura díj nyerteseit

Balaton-parti gyermektábor, sejtelmes acélkocka, sport- és konferenciaközpont, tonacsarnok, lakóház, és több műemléki rekonstrukció tervezői, megbízói és kivitelezői részesültek idén Pro Architectura díjban. 

2020.11.25. 15:04
Dezeen Awards 2020 - Megvannak a győztesek, a Robert Gutowski Architects által tervezett templom dicséretben részesült
Közélet, hírek

Dezeen Awards 2020 - Megvannak a győztesek, a Robert Gutowski Architects által tervezett templom dicséretben részesült

Kihirdették az idei Dezeen Awards nyerteseit, a nemzetközi szakmai zsűri a világ szinte minden tájáról díjazott építészeti és belsőépítészeti projekteket. Idén először közönségszavazás kategóriát is indítottak, ahol Robert Gutowski pátyi Szent II. János Pál pápa-templomának projektje kiemelt dicséretben részesült.

2020.11.25. 12:22

Helyek

Autó helyett vonat – Folytatódhat a budapesti elővárosi vasutak fejlesztése
Helyek/Infrastruktúra

Autó helyett vonat – Folytatódhat a budapesti elővárosi vasutak fejlesztése

Megjelent a Budapest Fejlesztési Központ tervezői tendere Kőbánya felső – Rákos – Rákosliget vasúti szakasz felújításáról és vasúti kapacitásának bővítéséről. A fejlesztés elengedhetetlen ahhoz, hogy a hatvani és újszászi, naponta tízezrek által használt elővárosi vonalakat többen és kényelmesebben használhassák, a vonatok sűrűbben járhassanak Budapestre. A munkák előkészítését és a tervezést a Budapest Fejlesztési Központ irányítja, a tervezőknek európai uniós nyílt közbeszerzési felhívásra lehet jelentkezni.

2020.11.26. 14:04
Egy hely – Matuzsálem fák
Helyek/Köztér

Egy hely – Matuzsálem fák

Vajon melyik a legöregebb fa Budapesten? Túlélte-e az a magyar katona, akit a Tabán több száz éves eperfájára akasztottak fel a törökök, és tanúja volt-e a mai Széchenyi téren álló akácfa Ferenc József megkoronázásának? Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében a főváros matuzsálem korú fái állnak a középpontban, és még egy tündéri kis tacskót is megismerhetünk.

2020.11.25. 17:29
Kijöttek a Dürer Kert területére épülő beruházás látványtervei
Helyek/Városépítészet

Kijöttek a Dürer Kert területére épülő beruházás látványtervei

Idén ősszel jött a hír, hogy a Keleti Blokknak és a Dürer Kertnek költöznie kell. A majd 4 hektáros részen iroda- és lakóingatlan beruházás veszi kezdetét, melyben az olasz Lissoni & Partners iroda is részt vesz.

2020.11.23. 13:53

Technológia

Üveghomlokzatok átalakítás: így válnak fenntarthatóvá a régi épületek
Technológia

Üveghomlokzatok átalakítás: így válnak fenntarthatóvá a régi épületek

Véleményformáló szakértők hívták fel a figyelmet az 1970-80-as években épült üveg felhőkarcolók fűtéséhez és/vagy hűtéséhez szükséges energiafogyasztás pazarló mértékére – és vontak kíméletlenül párhuzamot az energiahatékonyságra vonatkozó jelenlegi elvárásokkal. Vajon igazságos-e ez az összehasonlítás? Hogyan lehetne összevetni egy 40-50 éves diesel autót a mai modern elektromos hibridekkel?

2020.11.25. 14:21
Knauf termékek a PTE Általános Orvosi Karának új épületében
Technológia

Knauf termékek a PTE Általános Orvosi Karának új épületében

Idén adták át a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Karának új campusát, mely a Knauf Insulation és Knauf leányvállalatainak közreműködésével valósult meg, a tervezéstől a kivitelezésig. 

2020.11.24. 13:56
Díjnyertes nyílászárók minden elképzeléshez
Technológia

Díjnyertes nyílászárók minden elképzeléshez

A modern építészet egyre több különféle elvárást támaszt a nyílászáróprofilokkal szemben, a Deceuninck Elegant családja azonban sikerrel vesz minden akadályt, legyen szó akár megjelenésről, akár technikai paraméterekről és szigetelésről. Erről tanúskodik az is, hogy a rendszer a Német Dizájn Díj különdíját és a Red Dot Design Díját egyaránt elnyerte „terméktervezés" kategóriában.

2020.11.23. 14:06

Emberek

Meghalt Kuldip Singh, India egyik leghíresebb modernista építésze
Emberek/Portré

Meghalt Kuldip Singh, India egyik leghíresebb modernista építésze

Kuldip Singh, az indiai modernizmus egyik kiemelkedő építésze, Delhi két legikonikusabb közigazgatási épületének, és több innovatív lakótelep tervezője november 10-én hunyt el koronavírus fertőzés következtében. Az Építészfórumon munkásságának rövid bemutatásával emlékezünk rá.

2020.11.25. 08:08
Elhunyt Zalotay Elemér, a 20. század egyik legizgalmasabb magyar alkotója
Emberek/Portré

Elhunyt Zalotay Elemér, a 20. század egyik legizgalmasabb magyar alkotója

Az 1960-as évek Szalagház-vitájának kulcsfigurája, a szombathelyi Szputnyik-megfigyelő vagy az újrafelhasznált anyagokból épített Ziegelried-i ikonikus ház megalkotója 1973 óta Svájcban élt és alkotott, családja értesítése szerint pedig november 14-én távozott közülünk örökre.

2020.11.21. 11:22
Folytatni a megkezdett munkát… – Interjú Krizsán Andrással, a MÉSZ újraválasztott elnökével
Emberek/Interjú

Folytatni a megkezdett munkát… – Interjú Krizsán Andrással, a MÉSZ újraválasztott elnökével

Krizsán András lett ismét a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke. Ennek kapcsán beszélgettünk a MÉSZ feladatáról és küldetéséről. Zöldi Anna interjúja.

2020.11.18. 18:35

Épületek

A név és ami mögötte van  –  A turai Schossberger-kastély építészeti felújítása
Épületek/Örökség

A név és ami mögötte van – A turai Schossberger-kastély építészeti felújítása

Bukovics Gyula végre előtérbe került mostanában: megkezdődik az Agrárminisztérium épületének rehabilitációja a Kossuth téren és a Kodály köröndi Hübner-udvar is továbblép a romlás mezejéből. Karrierjének eddig homályba vesző gyöngyszeme - zsurnaliszta szavakkal élve - „kastélyaink szupersztárja" szintén új lehetőséget kapott, és ennek következtében az utóbbi idők igencsak emlegetett felújítása vált belőle.

2020.11.24. 17:50
Rejtett dimenziók - Timpex Aréna
Épületek/Középület

Rejtett dimenziók - Timpex Aréna

A Pagony Hotelt is magában foglaló, Ekler Dezső tervezte fejlesztés részeként idén nyáron átadták a Timpex ménesgazdaság hatalmas, 35 x 73 méteres lovardáját Nyíregyházán. A legelővel övezett új csarnoképület százhúsz tenyészménnek otthont adó, méretes istállókkal alkot egy épületcsoportot. A további fejlesztések során bővülnek a karámok, valamint egy lovassportot kiszolgáló zsűri épület létesül majd, büfével, tanteremmel és tárgyalókkal.

2020.11.24. 08:32
Oltár a vízen – Úszó templom Londonban
Épületek/Középület

Oltár a vízen – Úszó templom Londonban

A Londoni Egyházmegye régóta dédelgetett álmát valósította meg Genezis névre hallgató projektjével, ami nem más, mint egy csatornahajó, melyet egy harmonika szerű pop-up tető koronáz. A Denizen Works stúdió innovatív tervében az építészet, a hajóépítés és a kortárs dizájn együttese teremt különleges közösségi teret.

2020.11.23. 18:13

Design

  Patinás kastélyszálló  a legkorszerűbb épületautomatikai megoldásokkal
Design/Belsőépítészet

Patinás kastélyszálló a legkorszerűbb épületautomatikai megoldásokkal

 A Botaniq Turai Kastély felújítása során cégünk, az Elektro-Kamleithner Kft. végezte a megtervezett KNX épületautomatikai rendszer szállítását, programozását és az egyedi bronz vezérlők gyártását. A nemzetközi szabványon alapuló KNX rendszer (MSZ EN 500090) rugalmasságának köszönhetően kiválóan alkalmas szállodák, hotelek intelligens vezérlésének kialakítására. A családi házaktól a több tízezer négyzetméteres komplex épületekig (társasházak, lakóparkok, irodaházak, oktatási-, közintézmények, ipari csarnokok, bevásárlóközpontok, repterek, stb.), minden épülettípushoz megfelelő megoldást jelent.

2020.11.24. 17:32
Új fényben az Üvegterem
Design/Belsőépítészet

Új fényben az Üvegterem

A Müpa Üvegtermébe 15 évvel ezelőtt a függesztett feszített fóliás csillárokba kompakt fénycsöves és színes fénycsöves világítás került, amit most a kor legfejlettebb technológiájú vezérelt LED világítása váltott fel. A Lisys-Project által tervezett új LED-es világítással szerelt csillárok akár intenzív élénk színekben, vagy finom pasztell árnyalatokban, de különböző színhőmérsékletű fehér színben is pompázhatnak.

2020.11.18. 15:03
Járatok a város alatt
Design/Fotó

Járatok a város alatt

A héten átadják az M3-as metróvonal felújított déli szakaszát. A megállók csütörtöktől új, modern köntösbe bújnak, mi pedig lassan elfelejtjeük hogyan festettek korábban a jól ismert állomások. De vajon mi történt e két stádium között? A több mint másfél éves munkafolyamat alatt az eredeti állomásokat a vasbeton tartószerkezetekig le kellett csupaszítani. A kivitelezés folyamatát megörökítő képeken sokszor azt is nehéz megállapítani, hogy épp egy metrómegálló csontvázát látjuk, de a csupasz alagutak lépésről lépésre újra életre kelnek.

2020.10.21. 18:16

Nézőpontok

Cívis modernizmus: könyvben a debreceni modern három évtizede
Nézőpontok/Kritika

Cívis modernizmus: könyvben a debreceni modern három évtizede

Harminc évnyi építészet két kötetben: a Debreceni Egyetem Műszaki Kara Építészmérnöki Tanszékének példamutató munkájával készült el a város 1945-1975 közötti építészetének kétkötetes áttekintése, Keller Ferenc és Kovács Péter DLA oktatók irányításával. Kovács Dániel recenziója.

2020.11.24. 10:03
Házban a táj – Fabrizio Foti könyvét Jakab Dániel építész méltatja
Nézőpontok/Kritika

Házban a táj – Fabrizio Foti könyvét Jakab Dániel építész méltatja

Londonban a RIBA könyvesboltjában bukkantam Fabrizio Foti könyvére. Akkoriban az irodánkkal éppen egy tervpályázaton dolgoztunk: az épületen belül tájszerűen kialakított közösségi terek formálása, építészeti kialakítása alakította a koncepciónkat. Fabrizio Foti könyvében címe és illusztrációi keltették fel érdeklődésemet. 

2020.11.13. 13:37
Úgy maradt...A budai Radetzky-laktanya forrongással teli története
Nézőpontok/Történet

Úgy maradt...A budai Radetzky-laktanya forrongással teli története

Lassan két évtizede lakatlan és állapota egyre romlik, de a megújítási elképzelések rendszeresen heves indulatokat váltanak ki. A Duna-parti Bem teret határoló, eredetileg gabonatárolónak és sütödének épült Radetzky-laktanya történetében a kereskedelem és a fegyveres erők játsszák a főszerepet. Bán Dávid írása.

2020.11.09. 17:59

Gazdaság

Egy éven belül megnyílik az Etele Plaza
Gazdaság

Egy éven belül megnyílik az Etele Plaza

2021 harmadik negyedévében megnyitja kapuit az Etele tér mellett épülő Etele Plaza. A 300 millió euró beruházási értékű projekt építése a járvány okozta kihívások ellenére is teljes kapacitással halad. A kiskereskedelmi bérbe adottság jelenleg a 75 százalékot is meghaladja. 

2020.10.08. 13:05
Budapest is aláírta az Európai Körforgásos Városok Nyilatkozatát
Gazdaság

Budapest is aláírta az Európai Körforgásos Városok Nyilatkozatát

Többek között Budapest, Koppenhága, Helsinki, Ljubljana, Oslo, Prága és Tirana is aláírták azt a nyilatkozatot, amellyel vállalják, hogy elköteleződnek a körforgásos gazdaságba való átmenet bevezetése és az új termelési és fogyasztási modellek megvalósítása mellett, ezen felül megváltoztatják és leválasztják a gazdasági növekedést az erőforrás-felhasználásról, miközben javítják az emberi jólétet és csökkentik a kibocsátásokat. 

2020.10.06. 09:35
Újabb ingatlanszakmai díjat nyert a Magyar Zene Háza
Gazdaság

Újabb ingatlanszakmai díjat nyert a Magyar Zene Háza

A „világ legjobb zenei célú ingatlanfejlesztése" díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt keretében épülő Magyar Zene Háza a világ egyik legrangosabb zenei-szakmai találkozójának megmérettetésén, az amerikai Music Cities Awardson. Az épület a legjobb európai fejlesztésként került kategóriájának három legjobbja közé, majd nyerte el a „Best Use Of Music In Property Development/Real Estate" kategóriának fődíját. 

2020.09.24. 14:00
Épületek/Lakóépület

MÉD 2020 finalista épületek – Családi ház Üllőn

2020.11.16. 16:24
00:01:41

Elérkeztünk a Média Építészeti Díja 2020-as finalistáit bemutató videósorozatunk utolsó részéhez. Az Üllőn található családi ház fekete hullámpala borításával hívja fel magára a figyelmet, de más érdekességeket is rejt a Konkrét Stúdió által tervezett épület.

MÉD 2020 finalista épületek – SA43 társasház

2020.11.16. 16:21
00:01:40

A Varga Noémi és Szelecsényi Balázs által tervezett SA43 társasház a hegyvidéki telek különleges adottságaihoz igazodik. A Média Építészeti Díja 2020-as finalistáit bemutató videósorozatunk legújabb részében ezt a karakteres megjelenésű épületet járjuk körül.

Támogasd az Építészfórumot most, hogy legyen újabb húsz évünk!

Az Építészfórum minden tartalma ingyenes – és az is marad. De ahhoz, hogy eredeti, értékálló anyagokat hozzunk létre, Olvasóink támogatására is szükségünk van.

Támogatom

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk